VUDÍZ

étterem

VUDÍZ

étterem

AZ ÉTTEREM SLÁGER ÉTELEI

étterem-állandó-étlapunk-03

Rántott trappista sajt vegyes köret és tartár

étterem-cordon-bleu

SERTÉS CORDON BLEU HASÁBBURGONYAVAL

étterem-roston-sült-csirkemell

Roston sült csirkemell friss saláta ágyon

A KÜLDETÉSEM

étterem tulajdonos edit

Szeretettel köszöntelek az oldalunkon!

Bolla Edit vagyok, a VUDÍZ étterem tulajdonosa és üzletvezetője. Férjemmel közös cégünk a Retro Kifőzde Kft, amely Budapesten a XI. kerületben több vendéglátóhelyet, irodaházi büfé-étteremet üzemeltet és közel 30 kollégával dolgozik együtt minden nap.

A vállalkozásunk mellett az életemben az első számú szerelem és egyben igazi kihívás is számomra a családom, hogy feleségként és 3 gyermek édesanyaként is megálljam a helyem a mindennapokban, ami lássuk be nem könnyű feladat.

20 éves koromban csöppentem bele a vendéglátásba, melynek légköre rögtön megfogott és éreztem, hogy a helyemen vagyok. Már akkor eldöntöttem, hogy  ezzel szeretnék hosszútávon foglalkozni, ami idővel sikerült is, sőt még többet is adott nekem a vártnál, hiszen férjemet is a vendéglátásnak köszönhetem.Az egyik üzletben ismerkedtünk meg és építettük fel már együtt az elmúlt 8 évben a céget, amely a minőségi napi menüztetés nagykövete lett a környéken.

A Vudíz étteremmel szeretnénk egy olyan vendéglátó helyet hosszútávon kialakítani, ahol a vendég az első és kiváló csapatommal minden nap egy finom  ebéddel és ezzel párhuzamosan kellemes gasztronómiai élménnyel tudjunk szolgálni.

 

Szeretettel várlak minden hétköznap egy finom ebéddel!

ÉTTERMÜNK MENÜ KÍNÁLATA

HETI MENÜ

JÖVŐ HETI MENÜ

ÁLLANDÓ ÉTLAPUNK

AZ ÉTTEREM SPECIALITÁSAI

Citromos lazacderék friss saláta ágyon

Paradicsomos húsgombóc

Paradicsomos húsgombóc

Holstein csirkemell párolt vajas zöldséggel

Holstein csirkemell párolt vajas zöldséggel

TÖRZSVENDÉGEINK VÉLEMÉNYE

Bársony József

A Vudízban kivétel nélkül mindig nagyon ízletes ételeket kaptam. A menüsoron kívül vannak elég extra kaják is potom pénzért és eléggé változatosan főznek. Nagy kedvencem a Holstein csirkemell, amit úgy el tudnak készíteni, hogy mind a tíz ujjamat megnyalom utána. Mindenkinek ajánlom az éttermet, közvetlen és pörgős a kiszolgálás.

Szentflébeni Márta

Amikor először ettünk itt, már akkor eldöntöttük, hogy mindenképpen visszajáró vendégek leszünk. Finomak és bőségesek az ételek, kedves és gyors a kiszolgálás. Az összes ott dolgozó előtt le a kalappal, jó volt bemenni és mosolyogtak kivétel nélkül. Csak ajánlani tudom, mert olyan hely ahová érdemes visszatérni.

Kun Barbara

Ha ide betérsz, akkor ezekkel biztos találkozni fogsz. Finom ételek, nagy választék, korrekt árak és mindig kedves kiszolgálás. Isteni házias ízek, nagy adagokkal – mit is mondhatnék még!? Szívből ajánlom mindenkinek! Ami nekem plusz volt, hogy saláta választék is van.

TÖRZSVENDÉGEINK VÉLEMÉNYE

Bársony József

A Vudízban kivétel nélkül mindig nagyon ízletes ételeket kaptam. A menüsoron kívül vannak elég extra kaják is potom pénzért és eléggé változatosan főznek. Nagy kedvencem a Holstein csirkemell, amit úgy el tudnak készíteni, hogy mind a tíz ujjamat megnyalom utána. Mindenkinek ajánlom az éttermet, közvetlen és pörgős a kiszolgálás.

Szentflébeni Márta

Amikor először ettünk itt, már akkor eldöntöttük, hogy mindenképpen visszajáró vendégek leszünk. Finomak és bőségesek az ételek, kedves és gyors a kiszolgálás. Az összes ott dolgozó előtt le a kalappal, jó volt bemenni és mosolyogtak kivétel nélkül. Csak ajánlani tudom, mert olyan hely ahová érdemes visszatérni.

Kun Barbara

Ha ide betérsz, akkor ezekkel biztos találkozni fogsz. Finom ételek, nagy választék, korrekt árak és mindig kedves kiszolgálás. Isteni házias ízek, nagy adagokkal – mit is mondhatnék még!? Szívből ajánlom mindenkinek! Ami nekem plusz volt, hogy saláta bár is van.

ÁLLANDÓ RENDELHETŐ ÉTLAPUNK

étterem-állandó-étlapunk-02
RÁNTOTT CSIRKEMELL KÖRETTEL
étterem-állandó-étlapunk-01
CORDON BLEU KARAJ KÖRETTEL
étterem-állandó-étlapunk-03
RÁNTOTT TRAPPISTA SAJT KÖRETTEL 
étterem-állandó-étlapunk-04
GRILLEZET CAMEMBERT SAJT KÖRETTEL 
étterem-állandó-étlapunk-05
ROSTON SÜLT CSIRKEMELL KÖRETTEL

NYITVATARTÁS

Hétköznap

Hétfő-Péntek

11.00-15.30

Hétvégén

Zárva vagyunk!

KAPCSOLAT

Telefon

+36 (1) 404 55 17

+36 (30) 4700 950

E-Mail

kapcsolat@vudizetterem.hu

Címünk

Budapest XI. kerület
Tétényi út 63. I.em

KÖVESS MINKET AZ INSTAGRAMON IS